Tóth László

Tarpán, ahová születtem úgy tartják, a pálinka elkíséri életében az embert születéstől a halálig. Hogy ez mennyire így van, én vagyok az élő példa, ugyanis apám úgy örült a fiú gyerek világrajöttének – anno 1972 február 21-én -, hogy pálinkával mosta föl a konyhát. A csecsemő korban beszippantott első pálinkaillat úgy látszik eldöntötte a továbbiakat..
Jóval később, a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban tett érettségi után a tarpai Esze Tamás MgTsz-ben helyezkedtem el, s hamarosan a szövetkezet pálinkafőzdéjében kötöttem ki. Itt lettem – az abban az évben nyugdíjba vonuló elődöm által betanított – főzőmester. Az ország akkoriban legnagyobbnak számító ilyen üzemében 1990-92 között két esztendőn át főztem a pálinkát. Természetesen a családunkét is, ami kizárólag és tisztán a híres nem tudom szilvából készült, lévén, hogy apámnak volt Tarpán a legnagyobb ilyen szilva ültetvénye.
{jb_info}Arról, hogy mennyire volt fontos számunkra a saját pálinkánk kiváló minősége,leginkább a III. Gyulai Nemzetközi Pálinka Fesztivál és Versenyen elért sikerünk árulkodik. Azon a 2002-ben rendezett viadalon kategóriájában aranyérmet kapott “Tóth László tarpai szilvapálinkája”, ráadásul a legnagyobb pontszámot kapott bérfőzetett pálinkaként a Fesztivál Különdíját is nekünk ítélték.{/jb_info}
Ekkor ugyan már régen nem főzőmesterként, hanem határőrként dolgoztam – s dolgozom ma is, immár a rendőrség állományában -, ám a pálinkánk minőségére továbbra is kényesen ügyelek. Bizonyára nem véletlen, hogy amikor néhány éve az akkori köztársaság elnök, Sólyom László járt a tarpai hegyen, vagy legutóbb, amikor a miniszterelnök Orbán Viktor látogatott el ide a közelbe kihelyezett kormányülés után, a község előljáróinak éppen rám, az én pálinkámra esett a választása, hogy azzal kínáljuk meg a vendégeket.
Ezek a nevezetes kóstoltatások itt “Tarpán a pálinka fővárosában” részemről természetesen lovagi öltözékben történtek, hiszen 2003-as alapításától – számomra magától értetődően – tagja vagyok a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrendnek. A minőség megszállottjaként azóta már elvégeztem egy gyümölcspálinka főző tanfolyamot csak azért, hogy az én – lassan már negyed százados – főzőmesteri praxisom óta elterjedt, új technológiákkal is tisztában legyek.
{jb_bluebox}Lovagi küldetésemnek tartom a szatmári pálinkák minőségének további javítását, miközben az eredeti, 51 fokos tarpai kisüsti szilvapálinka hagyományának megőrzését sem adhatjuk fel.{/jb_bluebox}