Galambos Béla – nagymester

galambos bela

{jb_bluebox}Galambos Béla pálinkalovag, a lovagrend kancellárja{/jb_bluebox}

galambos belaA megyei napilap főként gazdasággal foglalkozó újságírójaként mindig szívügyemnek tekintettem Szabolcs-Szatmár-Beregnek kivételes adottságaira alapozható felemelkedését. Miskolcról származó, Debrecenben végzett agrármérnökként, majd a rendszerváltástól nyíregyházi zsurnalisztaként hál’istennek alkalmam nyílt alaposan megismerni – az újságolvasók számára részben közkinccsé is tenni – a varázslatos szatmár-beregi tájat, no meg az itt élő nyíltszívű emberek találékonyságát, az ország más vidékeihez képest talán túlon-túl is küzdelmes mindennapjait. Mivel a civil kurázsi újbóli elültetése e hazában bizonyos mértékig a vesszőparimmá lett, boldogan mondtam igent annó a felkérésre, hogy legyek én is alapító tagja a megalakuló Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrendnek. Annak a civil egyesületnek, amely olyan egyszerű, ám mégis (vagy tán éppén ezért!?) nemes célokat tűzött zászlajára, mint a fogyasztói oldal felé a jó pálinka – kiváltképp a szatmári szilva és a szabolcsi alma – korrekt dícsérete, fogyasztási kultúrájának hozzáértő, inteligens népszerűsítése. A pálinka készítéssel kapcsolatban pedig e sajátosan magyar gyümölcs párlatok minőségének a folyamatos javítása, emelése. Lovagrendünk vállalt küldetéséhez persze hozzá tartozik még az ország e keleti tájain honos népi hagyományok felkarolása is, benne pedig különösképpen a népi gasztronómia ápolása. Mindezen célok jegyében egyre több alkalom nyílik, sőt ma már sok esetben elvárás is lovagrendünk megjelenése a pálinkás hagyományokat őrző, e nemes ital megújuló fogyasztási kultáráját népszerűsítő rendezvényeken, párlat versenyeken. Örömmel veszek részt ezeken, amikor csak időm engedi. Ám amiben nincs apelláta, az a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend saját rendezvényei: a tavaszi Szilvavirágzás Ünnepe és minden szeptember utolsó hétvégéjén a Szatmár-Beregi Szilvanapok Tarpán, benne a lovagrend által kiírt megyei pálinkaverseny győzteseit kihirdető és az évi egy szem új lovagtárs beavatási ceremóniáját is magába foglaló Új pálinka ünnepe. Ezekről csak akkor maradnék távol, ha az égből kisebbségi gyerekek potyognának.
Nagyon remélem, hogy erre sor csak nagyon sokára kerül, ha kerül…