Startol a megyei párlatverseny

A pálinkalovagok egy év kényszerszünet után készülhetnek újra hungarikum hírverő rendezvényeikre

Mátészalka. Pandémia mentes őszelőben és benne Tarpán az Új Pálinka Ünnepük napjára szép időben bízik a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend, melynek lovagjai a napokban tartották idei közgyűlésüket Mátészalkán.

Nem okozhatott nagy fejtörést a tavaly megválasztott új elnök, dr Cservenyák László számára összeállítani a beszámolót a rend elmúlt esztendei tevékenységéről, mivel a gyülekezést korlátozó és a tagság által önként vállalt egészség óvó rendszabályok gyakorlatilag semmittevésre ítélték a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesületet is.

Lökést kaptak

A rend elnökének “szentélyében”, a Szatmári Múzeumban összegyűlt pálinkalovagok a rendezvényekben ország-világ szerte ínséges tavalyi év után többek között döntöttek a 2021. évi Pálinka és párlatversenyük színvonalas megszervezéséről is. Ehhez nem kis lökést adott a Szent István Pálinka Lovagrend veszprémi rendezvénye, amelynek magas színvonaláról volt alkalma meggyőződni és a tapasztaltakról a közgyűlés előtt beszámolni a magyar királynők városába néhány héttel ezelőtt ellátogatott szatmár-beregi lovagok küldötteinek is.

Díjmentes nevezés

A közgyűlésen a lovagrend nagymestere, Cservenyák László bejelentette, hogy Tarpa nagyközség vezetéssel egyeztetve, az idei Szatmár-Beregi Szilvanapra a hagyományokhoz híven szeptember utolsó szombatján, 25-én kerül sor. A színes programfolyam része lesz ezúttal is a pálinka lovagok cerebrálta Új Pálinka Ünnep, melynek keretében adják át az augusztus másodikán elstartoló megyei pálinka és párlatverseny győzteseinek járó érmeket.

A versenyminták leadására egy hónap áll rendelkezésre, azokat ugyanis legkésőbb 2021. szeptember 3-ig kell eljuttatni Mátészalkára, dr Cservenyák Lászlónak a Szatmári Múzeumba (4700 Mátészalka Kossuth utca 5.,tel.: 44/502-646), illetve Nyíregyházán Nagy Gábor egyesületi titkárhoz (4400 Nyíregyháza Botond utca 24., mobil: 06/20/397-1915). Nevezési díjtól ezúttal eltekintenek a szervezők. Az összegyűlt minták minőségét szeptember 10-én bírálja el Tarpán az erre speciális tudásában fölfrissített lovagi zsűri. Ugyanezen a napon dönt majd a lovagrend az Új Pálinka Ünnepen felvatandó új tagjának a személyéről is.

Sűrű a program

Ami az előttük álló hónapokat illeti, több rendezvényre is meghívást kapott a Szatmár-Beregi Páűlinka Lovagrend. Az egyesület közgyűlése döntött, ott lesznek augusztus 21-én 10 órától a Sóstói Múzeumfaluban rendezett Zsindelyes fesztiválon és részt vesznek a Gyulai Pálinkafesztivál első napján, szeptember 16-án a lovagrendek nemzetközi felvonulásán is.

Még csak körvonalazódik, de elképzelhető részvételük a Vadászati Világkiállítás Vásárosnaményi rendezvényeinek egyik, a helyi gasztronómiát népszerűsíteni hivatott, októberi napján is.

A lovagrend közgyűlését követően a múzeumigazgató nagymester avatott tárlatvezetése mellett a lovagok egy csopoprtja megtekintette a Szatmári Múzeummal átellenben közelmúltban megnyitott, új mátészalkai látványosságot: a Toni Curtis emlékszobát és kávézót, valamint a villamosítástörténeti kiállítást, továbbá a szintén ebben az ikonikus épületben helyet kapott baba- és játék gyűjteményt.

GB