Pálinkás jónapot
Képzeljék, van napja – december 6-án – a magyar pálinkának is. Megjegyzem nem is lehet másnak “pálinkája” rajtunk kívül, mert az uniós patent nem engedi. Elgondolható mit éreznek a történelmi Szatmár és Bereg határon túl rekedt magyarjai…
Ők is tudják már a pálinka hungarikum, amelynek nyolc földrajzi eredetvédett fajtájából hármat – szatmári szilva, szabolcsi alma, úfehértói fürtösmeggy – megyénk jegyez, így nekünk illendő néhány dolgot tudnunk róla:
– Kizárólag Magyarországon termett gyümölcs használható fel pálinka készítéséhez. Ezekből is csak olyan, melyet hazánkban cefréztek, pároltak, érleltek és palackoztak, s minimum 37,5 % (sokak szerint szenteltvíz!)az alkoholfoka. Ha “kisüsti”, akkor legfeljebb ezer liter űrtartalmú, rezes lepárló berendezésben, legalább kétszeri, szakaszos lepárlással állították elő. Érlelt a pálinka, ha legalább 6 hónapig pihentették fahordóban.
– Számos olyan szeszes italt is pálinkának neveznek a vásárlók, amelyek hivatalosan nem viselhetik ezt a nevet. Ilyen például a mézes pálinka, hogy a gyümölcs aromával tuningolt krumpliszeszről már ne is beszéljek. A jó pálinka tehát átlátszó és színtelen gyümölcspárlat, kivéve ha aranysárgára érlelt vagy ágyas. Fogyasztani csak mértékkel, s ha jó, véleltlenül sem behűtve, csak hűvösen, hogy élvezhessük gyümölcsösségét.
Hogy mindezt miért sorjáztam el? Képzeljék, tíz éve alakult a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend, amelynek tagjai fölesküdtek: őrzik s viszik a lángot…
Galambos Béla