Tudják mit ér a „nemtudom”

{jb_info}A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend a múlt szombaton tartotta a szokásos szilvavirágzás ünnepét.{/jb_info}Tivadar. Mint ahogy azt már évek óta teszik, ezúttal is a lovagrendi székhely Tarpával szomszédos település, Tivadar tiszai vízmérőjénél emlékeztek meg a szőke folyó egykori áldásos közreműködéséről a híres szilvatermő táj létrehozásában.
{jb_bluebox}A tivadari Danó-portán gyülekező, majd onnan a megszokott folyóparti helyszínükre vonuló lovagok a vízmércénél bensőséges körülmények között tisztelegtek a Felső-Tisza mentén őshonos szilvások nagyszerű adománya előtt.{/jb_bluebox}
Dzsungel gyümölcsösök
A lovagrend ceremóniamestere, dr. Cservenyák László pálinkalovag a Szatmár-Beregi-síkságon elterjedt, később pedig a világhírű pálinka, a szatmári szilva különösen zamatos alapanyagát termő, ősi szilvásokról beszélt. Emlékeztetve a Felső-Tisza mentén őshonos szilvások nagyszerű, az itt élő embereknek a megélhetésben is segédkező adományára.
{jb_bluebox}A Tisza a Kárpátokból hozta magával annak a szilvának a magját, amit letéve a szatmár-beregi síkra, elterjedt a méltóságteljesen lelassult folyó partjai mentén, s az árterekben. Ebből az időközben híressé vált szilvából a folyók létrehozták a dzsungel gyümölcsösöket ezen a szilvatermesztésre különösen kedvező Felső-Tisza és a Szamos vidéki öntéstalajon.{/jb_bluebox}
A lovagok ünnepi gyűlését Tilki Attila,
a térség országgyűlési képviselője is meglátogatta.
– A kiváló pálinkák, de egyéb élelmiszerek, mint például a szatmári szilvalekvár alapanyagául szolgáló „nemtudom” szilva az idén jó terméssel kecsegtet Szatmár-Beregben, ahol a folyóvizek hőmérséklet-kiegyenlítő hatásának köszönhetően nem tudott nagy kárt tenni az áprilisi fagy – utalt beszédében az idei várakozásaikra Cservenyák lovag.
{jb_bluebox}A lovagi szertartás végén Szatmár és Bereg nevében a lovagok egy-egy szilvavirág-koszorút helyeznek az ezúttal gyönyörű smaragdzöldben pompázó „szőke” Tisza habjaira, hogy hírét vigye, remélhetőleg jó termés, belőle pedig kiváló minőségű gyümölcspárlat ígérkezik ez évben is.{/jb_bluebox}