Legjobb a legjobbak között

Hatalmas siker: a tuzséri szilva lett az ország legjobb kereskedelmi pálinkája.

A megyeháza Alpár Ignác terme olyan volt péntek délelőtt, mint egy sportverseny díjátadásának helyszíne: tele volt érmekkel, oklevelekkel, díszes kupákkal, ám az asztalokon pálinkák is sorakoztak, ami azt jelezte, hogy mégsem sporteseményre várják a sajtó képviselőit. Amiről a jelenlévők beszámoltak, valóban verseny volt, ám azon nem sportolók, hanem pálinkák indultak, a rangos eseményen pedig óriási megyei siker született.

Az értéktár része

A legjobb párlatokat elismerő Brillante díjakat a nemrégiben rendezett gyulai pálinkafesztiválon adták át, a legjobb kereskedelmi pálinka minősítést pedig a Tuzséri Pálinka Manufaktúra szilvapálinkája érdemelte ki, de a legjobb kereskedelmi főzde is a tuzséri lett.

– A manufaktúra, amelyet az év elején vettünk fel a megyei értékek közé, kiváló termékeinek és szolgáltatásainak olyan elismerésre méltó egységét teremtette meg, amely hosszú távon képes biztosítani a cég helyét a turisztikai palettán – mondta Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés, egyben a megyei értéktár bizottság alelnöke. Seszták Oszkár közgyűlési elnök arról beszélt, hogy Tuzsér környékén közel egy évszázada tölt be fontos szerepet az almatermesztés, és ma már nemcsak maga a gyümölcs, de a belőle készített pálinka is viszi a megye jó hírét.

Látnak benne fantáziát

– A híres békési szilva hazájában sikerült nyernünk a szilvapálinkánkkal, ami a legjobb champion pálinkák között győzedelmeskedett – mondta a Tuzséri Pálinka Manufaktúra cégvezető tulajdonosa, Komáromi János, aki büszke arra, hogy a díjaikat más és más termékükkel nyerik, mert ez is bizonyítja, hogy minden egyes pálinkájuk készítésekor a lehető legjobb minőségre törekszenek.

– A pálinkakészítés szempontjából az alma mostoha gyümölcs, de sok befektetett energiával és munkával meg tudtuk mutatni, hogy lehet belőle jó italt készíteni, a januári ongai versenyen például az érlelt almánk vitte a prímet. Mindig új utakat keresünk, és látunk fantáziát a fahordós érlelésben, főként azért, mert a természetesség felé mutat, ami számunkra nagyon lényeges – mondta Komáromi János, aki úgy fogalmazott: kizárólag jó minőségű pálinkát érdemes készíteni, és el kellene érni, hogy pálinka néven csak kiváló párlatok kerülhessenek az üzletek polcaira.

SZA